Novemberi óvodás foglalkozás a kőbányai Tűzoltóságon (videó)

A Dr. Sztanek Endre Alapítvány a legkisebb, óvodás korosztály számára 2008-ban indította el oktatási programját, amelynek célja a legkisebbekben kialakítani a biztonság érzetet, mindezt játékos módszerekkel, a katasztrófa említése nélkül. Ennek keretében 2015. november 14-én folytatva a korábban megkezdett óvodás foglalkozásainkat,  tartottunk a kicsiknek foglalkozást.

A foglalkozásokon a gyerekek empirikus úton tapasztalhatták meg a különböző katasztrófahelyzeteket és ismerkedhetnek meg a tűzzel, a tűzoltók munkájával és a tűzzel kapcsolatos elsősegély-nyújtási feladatokkal. Az óvodáskorú gyermekek esetében kifejezett hangsúlyt helyeztünk arra, hogy egy esetleges vészhelyzeti szituációban ne ijedjenek meg a segítségükre érkező szakemberektől (pl. tűzoltó légzőkészülékben), ne bújjanak el, hanem a kapott utasításokat végrehajtsák. Ezért a foglalkozások során lehetőséget biztosítottunk arra, hogy gyerekek megismerkedhessenek a mentésben résztvevőkkel, így tűzoltókkal, mentősökkel, valamint kipróbálhassák felszerelésüket is, amelyeket a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával szerezhettünk be.

Óvodás Foglalkozás a tűzzel kapcsolatosan2015. november 14.-én folytattuk a tavaly megkezdett óvodás foglalkozásainkat. Ebben a nevelési évben is a tűzzel, a tűzoltók munkájával és a tűzzel kapcsolatos elsősegély-nyújtási feladatokkal foglalkoztunk.

Közzétette: Dr. Sztanek Endre Alapítvány – 2015. december 2.

Kapcsolódó cikkek
Polgári védelmi oktatás óvónőknek 2016. június 21-én
Az elmúlt nevelési évben több óvodában kezdtük meg az óvodapedagógusok felkészítését Alapítványunk oktatási programjának bevezetésére. A továbbképzés során az Alapítvány bázis óvodájában, a Kőbányai Csodafa Óvodában, az év során különféle tevékenységformák ...
A Dr. Sztanek Endre Alapítvány ovis foglalkozása a kőbányai Tűzoltóságon 2016. január 9-én
A Dr. Sztanek Endre Alapítvány a legkisebb korosztály számára ez év januárjában újra polgári védelmi foglalkozást tartott a Kőbányai Hivatásos Tűzoltóparancsnokságon, amelynek keretében a téli veszélyhelyzetekről tanulhattak a kicsik. A januári ...
Őszi ünnepek veszélyei: a gyertya gyújtás
Halottak napján sokan gyújtanak gyertyát otthon. Ugyan apróságnak tűnő dolog, még is nagy körültekintést igényel, hiszen elég egy kis figyelmetlenség, és máris meg van a baj. A felügyelet nélkül hagyott gyertya ...
Alapítványunk 2014. július 15-én kapta a riasztást a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól, hogy a budapesti Andrássy út 83-85. szám alatti tűzeset miatt befogadóhelyet kell megnyitni. Alapítványunk önkéntesei a befogadóhelynek kijelölt Derkovits Gyula Általános Iskola tornatermében ...
Egész napos foglalkozás látássérült gyerekeknek
2015. június 25-én egy egész napos foglalkozást tartottunk közösen a Kőbányai Hivatásos Tűzoltóparancsnokságon az Alapítványt segítő tűzoltókkal együtt látássérült gyerekeknek. Május hónapban keresték meg Alapítványunkat a budapesti Vakok Állami Intézetéből. Értesültek ...
A játék bármikor valóság lehet! (videó)
Januárban a téli veszélyhelyzetekről tartottunk foglalkozást kisgyermekeknek (videó)
Őszi ünnepek veszélyei: a gyertya gyújtás
Befogadás az Andrássy úti tűz miatt
Egész napos foglalkozás látássérült gyerekeknek

Hozzászólások

Legfrissebb hírek
Kövessen minket itt is!
Támogatónk