katasztrófavédelem

Felkészítés ifjúsági katasztrófavédelmi versenyre

2016. április 1-én, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltségének felkérésére Alapítványunk is segítette a 24. Közép-pesti Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyre való központi felkészítés megtartásában a hivatásos állomány munkáját.

Tovább…

Megszerezte a nemzeti minősítést a Budapest Önkéntes Mentőszervezet

Több helyszínen zajló, komplex mentési gyakorlatot tartott 2015. november 7-8-án, szombaton és vasárnap a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A több mint négyszáz résztvevővel megtartott gyakorlat fő célja volt felmérni és bemutatni, miként tud felszámolni komplex, több kárhelyszínre kiterjedő veszélyhelyzetet, egyben végrehajtani a szükséges mentési műveletetek a Budapest Önkéntes Mentőszervezet. A gyakorlattal egyben a nemzeti minősítést is megszerezte a mentőszervezet hat mentési szakterületen – olvasható a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság beszámolójában.

Tovább…

Oklevél a nyári viharkárok felszámolása során tanúsított kimagasló helytállásért

A mai napon a Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke, Dr. György István kormánymegbízott úr, és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok úr a Természeti Katasztrófák Elleni Védekezés Világnapja alkalmából a 2015. nyarán a viharkárok felszámolása során tanúsított kimagasló helytállásért oklevélben részesítette Alapítványunkat. Köszönjük Önkénteseink munkáját, hogy ebben az elismerésben részesülhettünk általuk!

Tovább…

Elismerések Alapítványunk 10 éves fennállása alkalmából

Elismerésben részesítette Alapítványunk 10 éves munkáját az oktatásban, és Önkéntes Mentőcsoportunk tevékenységét Budapest Főváros Kormányhivatala, mely elismerést Szarka Csaba ezredes úr adott át a Fővárosi Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyen.

Tovább…

Elismerést kapott a Mentőcsoport Parancsnoka

2015. március 2-án, a Polgári Védelem Világnapja alkalmából tartott ünnepségen Alapítványunk titkára, az Alapítvány Önkéntes Mentőcsoportjának parancsnoka, Dániel Zoltán elismerést vehetett át Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok úrtól, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójától.

Tovább…

Kapcsolódó cikkek
Megszerezte a nemzeti minősítést a Budapest Önkéntes Mentőszervezet
Több helyszínen zajló, komplex mentési gyakorlatot tartott 2015. november 7-8-án, szombaton és vasárnap a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A több mint négyszáz résztvevővel megtartott gyakorlat fő célja volt felmérni és bemutatni, ...
Elismerések Alapítványunk 10 éves fennállása alkalmából
Elismerésben részesítette Alapítványunk 10 éves munkáját az oktatásban, és Önkéntes Mentőcsoportunk tevékenységét Budapest Főváros Kormányhivatala, mely elismerést Szarka Csaba ezredes úr adott át a Fővárosi Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyen. Alapítványunk elnökének, D. ...
Komplex katasztrófavédelmi gyakorlat Budapesten 2014. november 8-án
Fotó: Urbán Zsombor
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság katasztrófavédelmi együttműködési gyakorlatot tartott 2014. november 8-án szombaton 9 órától a IX. kerületi Csont utca 1. szám alatt. A bemutatóval egybekötött gyakorlat célja, hogy a hivatásos ...
Elismeréseket adtunk át a Polgári Védelem Világnapja alkalmából
A Dr. Sztanek Endre Alapítvány 2017. március 1-jén Alapítványi Elismeréseket adott át a Polgári Védelem Világnapja alkalmából. Alapítványunk 2017. március 1-jén, a Polgári Védelem Világnapján Alapítványi Elismerésben részesítette azokat a személyeket, ...
A játékban egyenként körülbelül 10 ezer forint értékű szén-monoxid-érzékelőt lehet nyerni.
Fotó: Jóri András, BM OKF
Február 1-jén a katasztrófavédelem a hivatalos Facebook-profilján játékot indít, amelyben összesen 200 darab, egyenként körülbelül 10 ezer forint értékű szén-monoxid érzékelőt lehet nyerni - jelent meg a katasztrófavédelem honlapján. Sajnos nem ...
Díszparanccsal erősített elismerés
Mint arról korábban már beszámoltunk, Alapítványunk önkéntesei is segítséget nyújtottak az Andrássy úti palotatűznél. Az eseményt követően a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok oklevéllel és díszparanccsal ismerte el ...
24. Közép-pesti Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny 2016. április 08-án Budapesten
Fotó: Urbán Zsombor
2016. április 8-án immáron 24. alkalommal került megrendezésre a Közép-pesti Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny, amelynek lebonyolításában a Dr. Sztanek Endre Alapítvány önkéntesei is aktívan közreműködtek. Az V., VI., VII., VIII., IX., és ...
Alapítványunk 2014. július 15-én kapta a riasztást a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól, hogy a budapesti Andrássy út 83-85. szám alatti tűzeset miatt befogadóhelyet kell megnyitni. Alapítványunk önkéntesei a befogadóhelynek kijelölt Derkovits Gyula Általános Iskola tornatermében ...
Oklevél a nyári viharkárok felszámolása során tanúsított kimagasló helytállásért
A mai napon a Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke, Dr. György István kormánymegbízott úr, és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok úr a Természeti Katasztrófák Elleni Védekezés ...
Rendszerbeállító gyakorlat
2013. november 9-én került sor a főváros többi katasztrófavédelmi kirendeltségén, így közép-pesten is az Önkéntes Mentőcsoport rendszerbeállító gyakorlatára. A Dr. Sztanek Endre Alapítvány, a Kőbányai „WOLF” Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, ...
Megszerezte a nemzeti minősítést a Budapest Önkéntes Mentőszervezet
Elismerések Alapítványunk 10 éves fennállása alkalmából
Komplex mentési gyakorlatot tartott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Elismeréseket adtunk át a Polgári Védelem Világnapja alkalmából
Ingyen szén-monoxid érzékelők a katasztrófavédelemtől
Díszparanccsal erősített elismerés
24. Közép-pesti Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny (képek)
Befogadás az Andrássy úti tűz miatt
Oklevél a nyári viharkárok felszámolása során tanúsított kimagasló
Rendszerbeállító gyakorlat
Legfrissebb hírek
Kövessen minket itt is!
Támogatónk