szén-monoxid mérgezés

Szén-monoxid-mérgezés: tünetek, ellátás

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint csak 2016 januárjában hetven alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt. Ebben az időszakban csaknem ötvenen szenvedtek valamilyen mértékű mérgezést, öt emberen pedig már nem is lehetett segíteni. Az alábbi infografika jól szemlélteti, hogy miért is jelent nagy veszélyt a szén-monoxid szervezetbe való bejutása, és az is látható az ábrán, hogyan ismerhető fel a mérgezés, illetve mit is kell ilyenkor tenni.

Továbbb…

Kapcsolódó cikkek
Elismerések Alapítványunk 10 éves fennállása alkalmából
Elismerésben részesítette Alapítványunk 10 éves munkáját az oktatásban, és Önkéntes Mentőcsoportunk tevékenységét Budapest Főváros Kormányhivatala, mely elismerést Szarka Csaba ezredes úr adott át a Fővárosi Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyen. Alapítványunk elnökének, D. ...
24. Közép-pesti Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny 2016. április 08-án Budapesten
Fotó: Urbán Zsombor
2016. április 8-án immáron 24. alkalommal került megrendezésre a Közép-pesti Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny, amelynek lebonyolításában a Dr. Sztanek Endre Alapítvány önkéntesei is aktívan közreműködtek. Az V., VI., VII., VIII., IX., és ...
Elismerést kapott a Mentőcsoport Parancsnoka
2015. március 2-án, a Polgári Védelem Világnapja alkalmából tartott ünnepségen Alapítványunk titkára, az Alapítvány Önkéntes Mentőcsoportjának parancsnoka, Dániel Zoltán elismerést vehetett át Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok úrtól, a Fővárosi Katasztrófavédelmi ...
Alapítványunk 2014. július 15-én kapta a riasztást a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól, hogy a budapesti Andrássy út 83-85. szám alatti tűzeset miatt befogadóhelyet kell megnyitni. Alapítványunk önkéntesei a befogadóhelynek kijelölt Derkovits Gyula Általános Iskola tornatermében ...
Díszparanccsal erősített elismerés
Mint arról korábban már beszámoltunk, Alapítványunk önkéntesei is segítséget nyújtottak az Andrássy úti palotatűznél. Az eseményt követően a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok oklevéllel és díszparanccsal ismerte el ...
Komplex katasztrófavédelmi gyakorlat Budapesten 2014. november 8-án
Fotó: Urbán Zsombor
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság katasztrófavédelmi együttműködési gyakorlatot tartott 2014. november 8-án szombaton 9 órától a IX. kerületi Csont utca 1. szám alatt. A bemutatóval egybekötött gyakorlat célja, hogy a hivatásos ...
Megszerezte a nemzeti minősítést a Budapest Önkéntes Mentőszervezet
Több helyszínen zajló, komplex mentési gyakorlatot tartott 2015. november 7-8-án, szombaton és vasárnap a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A több mint négyszáz résztvevővel megtartott gyakorlat fő célja volt felmérni és bemutatni, ...
Szén-monoxid-mérgezés: tünetek, ellátás
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint csak 2016 januárjában hetven alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt. Ebben az időszakban csaknem ötvenen szenvedtek valamilyen mértékű mérgezést, öt emberen pedig már nem is lehetett segíteni. ...
Oklevél a nyári viharkárok felszámolása során tanúsított kimagasló helytállásért
A mai napon a Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke, Dr. György István kormánymegbízott úr, és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok úr a Természeti Katasztrófák Elleni Védekezés ...
Felkészítés ifjúsági katasztrófavédelmi versenyre
2016. április 1-én, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltségének felkérésére Alapítványunk is segítette a 24. Közép-pesti Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyre való központi felkészítés megtartásában a hivatásos állomány munkáját. A versenyre jelentkező ...
Elismerések Alapítványunk 10 éves fennállása alkalmából
24. Közép-pesti Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny (képek)
Elismerést kapott a Mentőcsoport Parancsnoka
Befogadás az Andrássy úti tűz miatt
Díszparanccsal erősített elismerés
Komplex mentési gyakorlatot tartott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Megszerezte a nemzeti minősítést a Budapest Önkéntes Mentőszervezet
Szén-monoxid-mérgezés: tünetek, ellátás
Oklevél a nyári viharkárok felszámolása során tanúsított kimagasló
Felkészítés ifjúsági katasztrófavédelmi versenyre
Legfrissebb hírek
Kövessen minket itt is!
Támogatónk