Dr. Sztanek Endre Alapítvány

„Legfontosabbak a lakosságvédelem módszerei… Végsősoron ez a polgári védelem értelme.”
OTP: 11705998-21292442 | NAV: 18039269-1-42

„Légy felkészült” – Polgári Védelmi tábor

2015.07.02.

—

by

DánielZ
in Egyéb

A kőbányai Harmat Általános Iskola és a Dr. Sztanek Endre Alapítvány közös tematikus tábort tartott veszélyhelyzeti ismeretekből „Légy felkészült” címmel. A 3.b osztály, első osztálytól, részt vesz az Alapítvány oktatási programjában. Az év folyamán megszerzett tudásukat bővítették ezzel a két nappal.

Megismerték a tűzoltást, kezdetektől napjainkig a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában. Az elméleti tudást a gyakorlat követte a Kőbányai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Alapítványunk munkáját segítő tűzoltói és az Alapítvány mentőcsoportjának tagjai segítségével. Bemutatót tartottunk kötéltechnikákból, osztott sugár szerelésből, valamint megismerték a tűzoltószereket és azok felszerelését. A bátrak egy-egy feladatot ki is próbálhattak.

A következő napon a Dr. Pataky Iván nyá. ezredes, a hadtudomány kandidátusa, a Magyar Hadtudományi Társaság polgári védelmi szakértője emlékére rendeztünk polgári védelmi napot. Délelőtt a sportra épülő ügyességi feladatokat, valamint az eddigi elméleti tudásukat bizonyították egy négy állomásos versenyen (tűzvédelemből, lakosságvédelemből).

Délután a Dr. Sztanek Endre Interaktív Polgári Védelmi Múzeumban a Dr. Pataky Ivánról elnevezett oktató teremben polgári védelmi feladatokat oldottak meg, melynek során megismerték a polgári védelem múltját is.

Esti meglepetésnek érkezett a Mancs a Kézben Mentőkutyás Egyesület több tagja, akik bemutatót tartottak, majd a múzeum folytatásában lévő barlangrendszerben elrejtőzött gyerekeket keresték meg a személykereső kutyáikkal. Így a gyerekek közelről megismerhették, hogy milyen érzés az, ha a kutya az eltűnt személyt megtalálja.

A nap zárásaként díjakat adtunk át, emléktárgyakat, könyveket, sporteszközöket.


Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

«Előző
Következő»

Kapcsolat

  • Vezetőség
  • E-mail: drsztanekendre.alapitvany@gmail.com
  • Posta cím: 1103 Budapest, Petrőczy utca 20/A

Közösségi Média

Dr. Sztanek Endre Alapítvány © 2005. – 2025.