Kategória: Egyéb

  • „Légy felkészült” – Polgári Védelmi tábor

    „Légy felkészült” – Polgári Védelmi tábor

    A kőbányai Harmat Általános Iskola és a Dr. Sztanek Endre Alapítvány közös tematikus tábort tartott veszélyhelyzeti ismeretekből „Légy felkészült” címmel. A 3.b osztály, első osztálytól, részt vesz az Alapítvány oktatási programjában. Az év folyamán megszerzett tudásukat bővítették ezzel a két nappal.

  • Óvodás foglalkozás – „Kutyás munka”

    Óvodás foglalkozás – „Kutyás munka”

    2015. május 30.-án tartottuk meg az idei nevelési év utolsó óvodás foglalkozását a kőbányai Tűzoltóparancsnokságon. Ezen a foglalkozáson a kutyások munkáját ismerhették az óvodásaink a Mancs a Kézben egyesület segítségének köszönhetően.

  • Elismerésben részesültünk

    Elismerésben részesültünk

    Alapítványunk 10 éves munkáját az oktatásban és az Önkéntes Mentőcsoportunkat elismerésben részesítette a Budapest Főváros Kormányhivatala, mely elismerést Szarka Csaba ezredes úr adott át a Fővárosi Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyen.