-

Külső Védelmi Tervgyakorlat Ferencvárosban
A mai napon tartották meg Ferencváros Külső Védelmi Tervgyakorlatát, melyen Alapítványunk önkéntesei is részt vettek. Önkénteseink feladata volt, hogy felügyeljék és ellenőrizzék a Szily Kálmán Szakiskolában az elzárkózás végrehajtását, és hogy az oda érkező emberek részére befogadóhelyet alakítsanak ki és végrehajtsák a befogadást.
-

Extrém esőzés okozta káresemény
Alapítványunk önkéntesei tegnap 21 óra óta, az FKI által elrendelt ellenőrzéseknek megfelelően, másfél óránként visszatérően ellenőrizték Kőbánya kisvízfolyásainak állapotát.
-

Búcsúzunk Tőled Szombati Mihály
Szombati Mihály tűzoltó főtörzsőrmester a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, X. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokságának gépjárművezetője 2014. szeptember 01-jén, életének 39. évében hosszantartó, súlyos betegség következtében elhalálozott.
-

VII. Kőbányai Rendvédelmi Nap
Idén is megrendezésre került, a már hagyománnyá vált, Kőbányai Rendvédelmi Nap. Alapítványunk önkéntesei már a rendezvény előkészületeiből is kivették a részüket, és a rendezvényen, valamint a rendezvény utáni bontási munkálatokban is helyt álltak. Önkénteseink a két nap során összesen 308 önkéntes munkaórát teljesítettek.
-

Díszparancs
Díszparancsot vehettünk át a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójától, melyben példaként állítják azon önkénteseinket, akik helyt álltak a nyár folyamán az Andrássy úti palotatűz káreseményénél.
-

Minősítést szereztünk
A mai napon Alapítványunk elnöke, más önkéntes szervezetek képviselőivel együtt, átvehette az Alapítványunk Nemzeti Minősítését igazoló Oklevelet Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok úrtól, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójától.
